XVIII. Egri Bikavér Ünnep 40 ezer látogatóval

Negyvenezer vendég, fergeteges hangulat a 18. Egri Bikavér Ünnepen

bv

36 borászat 118 bora és 19 étterem legjobb ételei várták idén a 18. alkalommal megrendezett Egri Bikavér Ünnep rendezvényen a látogatókat. A szélesedő borválaszték – a Bikavér és Csillag mellett idén már hivatalosan is jelen voltak a borvidék legjobb rozé borai – valamint a helyenként a csúcsgasztronómiát produkáló éttermi kínálat sikeres vonzerőnek bizonyult. A szervezők számításai szerint – a fogyasztási adatokból, az ünnepre kiadott különleges poharak eladásából becsült számok alapján – mintegy negyven ezren látogattak ki az egri Érsekkertbe a négy nap alatt. Ez alig maradt el a tavalyi látogató csúcstól, és valószínű, ha a hagyományosan erős péntek estét nem mossa el a zápor, megdőlt volna a látogatórekord. Vagyis elmondható: az Egri Bikavér Ünnep mára nem csupán Eger, de az egész Észak-Magyarországi Régió egyik legnagyobb, meghatározó gasztronómiai nagyrendezvénye.
A szombati napon valóban szinte hömpölygött a tömeg a rendezvény helyszínén, így a szervezők már most azon gondolkodnak, hogyan lehetne tovább bővíteni a helyszínt, illetve természetesen azon is, milyen újdonságokkal lehet tovább színesíteni, még vonzóbbá tenni.
Érdekességekből és újdonságokból idén sem volt hiány. A Traktoros gyorsulási és szépségverseny immár harmadik alkalommal, a Gárdonyi Géza Színház előtti útszakaszon került megrendezésre. A látványos felvonulásra több ezren voltak most is kíváncsiak. A rendezők Fotózz Bikavért játékára is sok érdeklődő nevezett, számos meglepő és érdekes kép született, és természetesen jó reklámja is volt a rendezvénynek. Ahogy a Bikavér Ünnep új szolgáltatása az ingyenes WiFi-lefedettség is ezt a célt szolgálta, túl a látogatók igényeinek kiszolgálásán. Vendégek százai osztották meg élményeiket azonnal a világhálón, új látogatóknak csinálva ezzel kedvet.
A rendezvény fontos része a borvidék legjobbjainak kiválasztása, illetve díjazása.
Az idei ünnepen a három legfontosabb díjat adták át elsőként. A 2013. év Egri Szőlőtermelője dr. Varga István egyetemi tanár lett. Az Év Bortermelője címet Lamport József, a Thummerer pincészet főborásza kapta. A tavalyi év borgasztronómusának Nagy László sajtkészítőt választották.
Hagyomány a rendezvény legjobb bor-étel párosításának kiválasztása és megjutalmazása. Idén egy fontos újítás segítette a pártatlan döntést: a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség szakemberei zsűrizték a fesztivál ételeit. Varga Károly olimpiai és világbajnok mesterszakács, Ambrus György olimpiai bajnok mesterszakács és Barabás Zoltán, a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség alelnöke bírálta a kínált fogásokat. Ők döntötték el, hogy idén a legjobb párosítás a Hangácsi Pincészet 2011-es Egri Bikavére és hozzá a Hotel Balneo kínálta barbecue sertéstarja grillen sütve vörösboros zöldségekkel, kéksajtos burgonyával lett. A szakmai zsűri egyébként magas színvonalúra értékelte a teljes ünnepi kínálatot. Az MNGSZ a jövőben is együttműködik a szervezőkkel, és az Egri Borvidékkel, az egri borok ismertségének és elismertségének növelése érdekében, erről megállapodás is született, amelyet Krivács András, a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség elnöke és Tarsoly József hegybíró írt alá.
Megválasztották az ünnep legjobb Bikavérét is. Az Egri Bikavér Borlovagrend most pontozás helyett párba állította a borokat, és „kieséses” jelleggel kóstolt. Öt kör után is Vincze Béla 2009-es Arcanum Bikavére bizonyult a legjobbnak.

bv

A hagyományoknak megfelelően a rendezvényen adta át az Egri Borvidék Hegyközségi Tanácsa az Egri Borvidéki Borverseny díjait is. Pál Sándor elnök elmondta: az idei versenyen is kiváló borokat kóstolt a zsűri, a 161 benevezett bormintából 158 érmes lett. Három nagy aranyérmet (köztük két Champion díjat), 37 aranyérmet, 107 ezüstérmet és 11 bronzérmet osztottak ki, amelyeket most vehettek át a borászatok képviselői. Legjobb fehér borért Gál Lajos (Szó-Lá-Ti Olaszrizling 2013), A legjobb Egri Csillagért a Varsányi Pincészet (Egri Csillag 2013), a legjobb rozé borért az Ostoros-Novaj Bor Zrt.(Csipke Rozé 2013), a legjobb vörös borért az Egri Korona Borház (Egri Merlot 2012). A legjobb Egri Bikavérért Thummerer Vilmos (Egri Bikavér Superior 2009), a legjobb desszertborért a Tárkánybor Kft. (Egri Tramini 2005), és a legjobb Debrői Hárslevelűért Tóth József (Debrői Hárslevelű 2013) - Tóth József.